FrissítésSúgó

virag51

2004.11.28. 10:04 -

Aragon Louis: A szerelem nem puszta szó Midőn rám leltél olyan voltam mint egy kivetett kavics a parton Mint valami fura dolog amit senki se tud mire tartson Mint régi szextánsra tapadt moszat amit partra hajít a dagály Mint köd amely kéretlenül az ablakra ül s be-beszáll Mint mások -hagyta rendetlenség egy szállodai szobasarokban Mint ünnep utáni reggel a téren szétszórt zsírpapírokban Mint potyautas aki a vonat-lépcsőn kuporog Patak amit eltérítettek útjából a gonosz parti lakók Erdei vad mely az autók reflektorába belekábul Éjjeli őr aki hajnalban hazatart robotából Mint rossz álom mely a börtön homályában sehogy se oszol Mint madár mely őrjöngve verdes a házban ha fogoly Mint gyűrű piros nyoma a megcsalt szerelmesek ujján Mint egy kocsi amit sorsára hagytak állva az utcán Mint egy eltépett levél mely a szél szárnyán tovaszáll Mint lesülés a kézen amit otthagyott a tavalyi nyár Mint téveteg tekintete annak aki érzi messzire tévedt Mint poggyász amit a megőrzőben ottfeledének Mint egy ajtó vagy ablak ami nyitva maradt valahol Mint a seb melyen a villám a fába s a szívbe hatol Mint egy kő mely az útszélen ott marad emlékeztetőnek Mint baj mely mint a véraláfutás nem szüntethető meg Mint hiábavaló hajókürt a távoli tengeren Mint kés emléke a húsban amely nem múlik el sohasem Mint elcsatangolt ló amely inna s a mocsár körül ődöng Mint vánkos amely lázálmas éjjelen összegyűrődött Mint káprázó szemmel a napra szórt durva szitok Mint a harag ha látjuk hogy a földön semmi se változott Úgy leltél te rám az éjben mint egy szóra mely jóvátehetetlen Mint a csavargóra ki aludni az istállóba hevert le Mint ebre amely nyakörvén másnak a nevét viseli Mint egy régvolt emberre aki zajjal és dühvel telis-teli Virág

[11-1]

Icamama

Előzmény | 2004.12.17. 20:03 - #11

József Attila Amit szívedbe rejtesz Amit szívedbe rejtesz, szemednek tárd ki azt; amit szemeddel sejtesz, szíveddel várd ki azt. A szerelembe -- mondják -- belehal, aki él. De úgy kell a boldogság, mint egy falat kenyér. S aki él, mind-mind gyermek és anyaölbe vágy. Ölnek, ha nem ölelnek -- a harctér nászi ágy. Légy, mint a Nyolcvan Éves, akit pusztítanak a növekvők s míg vérez, nemz millió fiat. Már nincs benned a régen talpadba tört tövis. És most szívedből szépen kihull halálod is. Amit szemeddel sejtesz, kezeddel fogd meg azt. Akit szívedbe rejtesz, öld, vagy csókold meg azt!

Icamama

Előzmény | 2004.12.17. 20:01 - #10

Heltai Jenő: Vallomás Mi ketten egymást meg nem értjük, Nagyon sajnálom, asszonyom, De ha nem kellek szeretőnek Egyébre nem vállalkozom. Például arra, mit gyakorta Szónoki hévvel mond kegyed, Hogy meggyötört szegény szivének Legjobb barátja én legyek. Legjobb barát! szavamra mondom, Megtisztelő egy hivatal, De nem vagyok hozzá elég vén, S ön aggasztóan fiatal. Ön csupa élet, csupa illat, Lángol vakít, hevít, ragyog, Hát hogyne szomjaznám a csókját Én, aki angyal nem vagyok? Olyan kevés amit kivánok... Ha osztozkodni restel is, Legyen a tisztelt lelke másé Nekem elég a teste is. Legyen lelkének egy barátja, Kivel csevegni élvezet, De ez az őrült, ez a mamlasz, Ez a barát nem én leszek. Legyen övé minden poézis. És az enyém: csak ami tény, Ő oldja meg a problémákat, A ruháját viszont csak én. Hogy ez a hang szokatlan önnek, Kétségbe, kérem, nem vonom, De annak, hogy megértsük egymást Csak egy a módja asszonyom: Adjon az Úr, ki egy tenyérbül Rosszat is, jót is osztogat, Rosszabb erkölcsöket kegyednek, Vagy nekem adjon jobbakat!

virag51

Előzmény | 2004.12.07. 21:34 - #9

Szia Ica mama! Nagyon szép amit írtál, köszönöm! Nincs itt elrontva semmi sem. :-) A külalakon meg változtattam, ha erre gondoltál. :-)

Icamama

Előzmény | 2004.12.07. 20:22 - #8

Ez nem jól sikerült! Valamit elcsesztem! :-)

Icamama

Előzmény | 2004.12.07. 20:21 - #7

KRISTÁLYA VÁGYNAK ÉS REMÉNYNEK Kristálya vágynak és reménynek, száz hófúvás, száz holdgaras! Maradjak, menjek, sose kértek, én hajszoltam magányomat. Állok mélység felett. Az égen két griff száll. Kékség tengere. Ó, hullámok, csipkés enyészet! - nincs rátok szó és nincs zene. Kristálya kínnak, feledésnek, kongó, komor harang-imák! Hol hold derengi e vidéket, hol nap forralja, mint a vágy. Itt állok. S nem lépek a mélybe. De serlegem Rád emelem. Iszom bronzát a bornak, és e bronz fénye boldog énekem. Dalolok. S nem a keserûség kottázhatatlan énekét. Túlérett felhõ hozza hûsét, frissítõ záport küld az ég. Itt állok. Poklaim ledõltek, nem vesznek rajtam már erõt. Kristálya légnek és idõnek, ó, vágy- és létezés-erõd! VIKTOR SZOSZNORA Ica mama

virag51

Előzmény | 2004.12.05. 10:43 - #6

Ha ti nem írtok, hát írok én. :-) Sötétből az éjszakába Egyedül vagyok, ismét, mint régen. Elátkozott. De most elhagyatva, nem mint aki bezárkózott. Viszontszerettek egyszer, talán elmondhatom. Bár inkább maradt volna egykori magányom. Hiányzol, de mit tehetnék, ha te nem akarsz látni. Nem tehetek mást, megtanulok ismét a semmit várni. Hangodat nem hallom, és csukott ajtó mögött állok. Az ajtót rám csapod, valahányszor árnyékomat látod. Csupán egy elmosott szófoszlány maradt, emlékszem. Az egészet nem, a vége hiányzik, nehogy felidézzem. Bocsáss meg de vége, ez volt mit mondtál? Nem tudom. Vagy csak a fáradság beszélt belőled, de nem hallom. Nem hallom, mert nem válaszolsz, mond, miért kínzol? Ha vége hát szólj, mert a bizonytalanság maga a pokol. Ha találtál mást, nem kellek neked, legyen most vége. Add a kegyelemdöfést, hogy ne nézzek többé az égre. Sötétből az éjszakába vezettél, köszönettel tartozom. Egyszer ez megtörtént, fogadd el utolsó ajándékom. Apró fekete kődarab, ha nem kell, én utánad dobom. Itt a szívem vidd, mit ettől kaptam, öröm s fájdalom. Virág

virag51

Előzmény | 2004.11.29. 19:51 - #5

Juhász Gyula Szerelem? Én nem tudom, mi ez, de jó nagyon, Elrévedezni némely szavadon, Mint alkonyég felhőjén, mely ragyog, És rajta túl derengő csillagok. Én nem tudom, mi ez, de édes ez, Egy pillantásod, hogyha megkeres, Mint napsugár ha villan a tetőn, Holott borongón már az este jön. Én nem tudom, mi ez, de érezem, Hogy megszépült megint az életem, Szavaid selyme szíven simogat, Mint márciusi szél a sírokat! Én nem tudom, mi ez, de jó nagyon, Fájása édes, hadd fájjon, hagyom. Ha balgaság, ha tévedés, legyen, Ha szerelem, bocsásd ezt meg nekem!

n.a.	Előzmény | 2004.11.28. 23:52 - #4

Petőfi Sándor: Szeptember végén Még nyílnak a völgyben a kerti virágok, Még zöldel a nyárfa az ablak előtt, De látod amottan a téli világot? Már hó takará el a bérci tetőt. Még ifjú szívemben a lángsugarú nyár S még benne virít az egész kikelet, De íme, sötét hajam őszbe vegyül már, A tél dere már megüté fejemet.

virag51

Előzmény | 2004.11.28. 10:34 - #3

Bogár, ez nagyon szép volt! Teljesen átéltem. :-) Virág

Bogár

Előzmény | 2004.11.28. 10:23 - #2

Jacqueas Tahureau: Szép szemével hogyha olykor Szép szemével hogyha olykor rám tekint a kedvesem, bennem szinte téboly tombol, s majd elalél életem. De ha egyszer a kegyetlen elfordítja a szemét, új méreggel új sebemben, nő halálom kínja még. Mit tegyek, hogy végre éljek? Van bajomra gyógyital? Hálójából kell-e végleg szabadulnom mihamar? Bájitalom, betegségem írja is az volna csak. De ha egyszer jobban érzem börtönömben magamat! RÓNAY GYÖRGY FORDÍTÁSA

virag51

Előzmény | 2004.11.28. 10:04 - #1

Aragon Louis: A szerelem nem puszta szó Midőn rám leltél olyan voltam mint egy kivetett kavics a parton Mint valami fura dolog amit senki se tud mire tartson Mint régi szextánsra tapadt moszat amit partra hajít a dagály Mint köd amely kéretlenül az ablakra ül s be-beszáll Mint mások -hagyta rendetlenség egy szállodai szobasarokban Mint ünnep utáni reggel a téren szétszórt zsírpapírokban Mint potyautas aki a vonat-lépcsőn kuporog Patak amit eltérítettek útjából a gonosz parti lakók Erdei vad mely az autók reflektorába belekábul Éjjeli őr aki hajnalban hazatart robotából Mint rossz álom mely a börtön homályában sehogy se oszol Mint madár mely őrjöngve verdes a házban ha fogoly Mint gyűrű piros nyoma a megcsalt szerelmesek ujján Mint egy kocsi amit sorsára hagytak állva az utcán Mint egy eltépett levél mely a szél szárnyán tovaszáll Mint lesülés a kézen amit otthagyott a tavalyi nyár Mint téveteg tekintete annak aki érzi messzire tévedt Mint poggyász amit a megőrzőben ottfeledének Mint egy ajtó vagy ablak ami nyitva maradt valahol Mint a seb melyen a villám a fába s a szívbe hatol Mint egy kő mely az útszélen ott marad emlékeztetőnek Mint baj mely mint a véraláfutás nem szüntethető meg Mint hiábavaló hajókürt a távoli tengeren Mint kés emléke a húsban amely nem múlik el sohasem Mint elcsatangolt ló amely inna s a mocsár körül ődöng Mint vánkos amely lázálmas éjjelen összegyűrődött Mint káprázó szemmel a napra szórt durva szitok Mint a harag ha látjuk hogy a földön semmi se változott Úgy leltél te rám az éjben mint egy szóra mely jóvátehetetlen Mint a csavargóra ki aludni az istállóba hevert le Mint ebre amely nyakörvén másnak a nevét viseli Mint egy régvolt emberre aki zajjal és dühvel telis-teli Virág

[11-1]